Különleges jelentőséggel bír, hogy ezt az ünnepet az év 88. napján tartjuk, mely a zongora 88 billentyűjét szimbolizálja. A jubileumi világnap méltó megkoronázásaként Kovács Gergely nemzetközileg elismert magyar zongoraművész különleges koncerttel tér vissza a Hangvillába.
Kovács Gergely a feltörekvő zongoraművész generációnk egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Junior Prima-díjas, Fischer Annie és Bank of China ösztöndíjas, számos nemzetközi verseny díjazottja. 2021-ben a Los Angelesi és a budapesti, 2022-ben pedig a New York-i Liszt Ferenc zongoraversenyek harmadik helyezettje. Játékát a Carnegie Hall közönsége több alkalommal álló vastapssal ünnepelte. Fellépett Európa-szerte, valamint Indonéziában, Izraelben és az Egyesült Államokban. Saját karrierje mellett segíti a következő generációkat, a György Ádám Kastélyakadémia korábbi ösztöndíjasa, jelenleg mestertanára.
Az este műsorát maga a közönség válogatta össze: a művész előző koncertjén kiírt közönségszavazás eredményeként derült ki, hogy a hallgatók Chopin, Debussy és Gershwin műveit szeretnék hallani. Így a koncert a romantika, az impresszionizmus és a klasszikus jazz találkozása lesz, amely felejthetetlen élményt ígér mindenkinek. Kovács Gergely érzékeny és virtuóz előadói stílusával mindig különleges zenei utazásra invitálja közönségét. Az este során a zongora sokszínűsége és érzelmi mélysége kerül reflektorfénybe, miközben a zene legnagyobb mesterei által megírt darabokon keresztül idézi meg a hangszer varázslatos világát. Ünnepeljük együtt a zongora csodáját és ezt a különleges évfordulót.
A Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér Veszprém szívében helyezkedik el, gyalogosan, tömegközlekedési eszközzel és autóval is jól megközelíthető helyen. Az impozáns XXI. századi épületet 2013-ban adták át és lett a kultúra, valamint a minőségi szórakozás központja nem csak Veszprémben, hanem a régióban is. Az épület a hajdani Séd mozi helyén kapott helyett, ahol a szocreál stílusban épült központot átalakítva, valamint kulturális szolgáltatásait kibővítve jött létre a Hangvilla.